Amikor ez a zenekar felrobbantotta a színpadot, a rendszer cenzúrája tehetetlen volt. Emlékszel még arra a fojtogató levegőre, ami a Kádár-korszak utolsó évtizedében lengte be a budapesti utcákat? A hivatalos kultúrpolitika szigorúan őrködött, a hanglemezgyár és a televízió pedig csak azt engedte át, amit a hatalom biztonságosnak talált. A három T, vagyis a tűrt, a tiltott és a támogatott kategóriái között keskeny ösvény vezetett. De 1980-ban a Budai Ifjúsági Parkban a tiltott lázadók megváltoztatták a rocktörténetet. Emlékszel még rájuk? A Beatrice ekkor már nemcsak egy zenekar volt, hanem egy egész elégedetlen nemzedék hangos szócsöve.
A Beatrice története a rockzene vargabetűivel van kikövezve. Nagy Feró vezetésével a banda az underground sötét bugyraiból tört fel a felszínre. A provokatív szövegek, a rongyosra szaggatott ruhák és a polgárpukkasztó viselkedés azonnal szálkát szúrt a kultúrpolitikusok szemébe. A rádióban alig játszották őket, a lemezjátszók korabeli Pepita kiadványai között hiába kerestük volna a neveiket. De a közönség tudta, hol kell keresni az igazságot. A magnószalagok kézről kézre jártak a panelverandákon, a Sokol rádió kis hangszóróiból pedig titokban szóltak azok a dalok, amelyekről a hivatalos sajtó mélyen hallgatott.
A fekete bárányok legendás koncertje 1980-ban mindent megváltoztatott. A Beatrice mellett a P. Mobil és a Hobo Blues Band is színpadra lépett a tabáni és ifiparki koncerteken. A közönség fekete ruhákban, bakancsokban özönlött a helyszínre. Ott voltunk mindannyian, akik untuk az üres frázisokat és a sablonos táncdalfesztiválok csillogását. A Beatrice zenéje nyers volt, hangos és kompromisszummentes. Nagy Feró a színpadon nem énekelt, hanem ordította a valóságot a képünkbe. Olyan volt ez, mint egy forró nyári nap a Balaton partján, amikor a vihar előtti csendet hirtelen felhasítja a dörrenés.
Természetesen a hatalom nem nézte ezt tétlenül. A Beatrice tagjai folyamatos zaklatással, megfigyeléssel és cenzúrával találták szembe magukat. A fellépéseket betiltották, a hangszereket akadályozták, a lemezszerződés pedig elérhetetlen délibáb maradt. De minél jobban nyomták őket lefelé, annál hangosabban szólt a zenéjük a pincékben és az Ifipark betonfalai között. Az Ifjúsági Magazin hasábjain elvétve említették őket, de a fiatalság szívébe kitörölhetetlenül bevésték magukat. Ez a lázadás nem a politikáról szólt a köznapi értelemben, hanem a szabadságról, a saját hang megtalálásáról egy szürke világban.
Ma, amikor visszatekintünk ezekre az évtizedekre, talán nehéz elképzelni, mekkora bátorság kellett ahhoz, hogy valaki így kiálljon a színpadra. A rendszerváltás évei még messze voltak, de a Beatrice már akkor lerakta azokat az alapokat, amelyeken később egy új zenei világ épülhetett fel. Elég csak feltenni egy kopott bakelitlemezt, vagy meghhallgatni a régi rádiófelvételeket, és máris újra ott vagyunk a hetvenes-nyolcvanas évek füstös klubjaiban. Mondd el nekem, te melyik Beatrice koncerten voltál ott a leginkább emlékezetes nyáron?